Nyár van néha. Pedig nem az. Ez csak a bolondos április. Megtréfálja az embereket alaposan. Hétágra süt a nap, aztán egyszercsak csöpp-csöpp-csöpp, majd szakad az eső. De még esernyőt sem érdemes elővenni, mert 10 perc és eláll. 10 perc alatt bőrigázni, aztán a napsütésben megszáradni...Szeretem.

De nem, ma nem adja magát. Még tréfásabb kedvében van.
"Ha eláztál, hát fázzál is... " - gonosz kis manók uralták most az időjárást irányító gombokat... és röhögtek az embereken, kik ott lent jártak, azok az apró pöttyök..
- Elhitték, hogy nyár van. - kacarásztak magukban.
- Nézd! - rikkantott fel ekkor az egyik manócska. - Nézd, mennyi színes pötty lett hirtelen, nézd.... ezek már nem is áznak. - mondta lekonyult szájjal.
- Látom én is. - morogta a másik. - Ez így már nem is vicces. De várj csak, megint lesz itt móka.
A többi manó kíváncsian várta, mit ötölt ki a társuk. Hogy mégiscsak jót szórakozzanak. Az okos kis gonoszmanó ekkor megnyomott egy haragos szürke gombot. A manók nevettek újra.
- Jé, milyen vicces, ahogy eltűnnek a pöttyök..
- Nézd, hogy rángatja, pedig így kifordulva sokkal szebb az ernyő.
- Látjátok azt? Nézzétek, nézzétek, mennyi színes pont repked..., Ott ni, ott felkapott egy napernyőt is. De jó móka ez.
Csak nevetgéltek, kacarásztak, jót mókáztak, míg odalent szél tombolt, és eső áztatta az embereket. Újabb víztömeget zúdítottak rájuk, még jobban nevettek. Óriás, sötét felhőket küldtek. Bezzeg ők, egy szép otthonos üvegkalitkából nézték az egészet. Kitúrták a kedves jó manókat, maguk mellé állították a szelet, az esőt és a szürke fellegeket. A Napot és a jó manókat eltiporták, jól bezárták.
- Manók, csend legyen! - kiáltott hirtelen az okos kis vezérmanó. Mindenki elhallgatott és feszülten figyelt.
- Mi az ott? - kérdezgették egymástól. Senki sem tudta, mi lehet az.
Egy narancssárga ernyő közeledett egyenesen feléjük. Mikor már igen közel ért hozzájuk, látták az ernyő alatt egy narancssárga ruhás lány van, haja vörös, mint az ég alja, mikor lemegy a nap. Odaért az üvegkalitkához, kettőt koppantott esernyője botjával, és már bent is volt. Összezárta szép ernyőjét, és sétapálcának használta. Végig nézett a termen, majd a manócskákon.
- Ki vagy te? - kérdezgették egyre többen.
- Hogy én ki vagyok? hmm... a Nap küldött engem, szél hátán érkeztem, eső itatott míg ideértem, s felhők vigyázták jöttömet...
- És mit akarsz?
- Rendet tenni - mondta, s elmosolyodott. - Nincs ez így jól kedves kis gonoszmanók, nincs jól, hogy kényetekre, kedvetekre változtatjátok az időjárást, saját szórakoztatásotokra. Nem lehet ezzel játszani. Megzavarjátok a természetet is. - Hallgatott némán a sok manó. - merre vannak a kedves, jó manók? Hová tettétek őket? És velük együtt a Napot?
- Ha tényleg az vagy, kinek mondod magad, keresd meg őket... vagy mi másra van hatalmad?
- Jól van oktondi gonosz manó, de jobb lett volna neked s népednek, ha segítesz. - mondta a lány s kinyitotta ernyőjét, koppintott kettőt az üvegre és már kint is volt s szállt felfele...
Magasan járt a legfeketébb felhőknél, mikor megszólalt:
- Kedves felhő, ereszd el a napot, s vele együtt a jó manókat!
- Nem engedem oket, mert ha ők irányítják az időt, mi oly ritkán jöhetünk elő - morogta a felhő.
- Nincs ez így jól felhő. Minden évszaknak és hónapnak meg van a rendje, s ha nem a szerint történik minden, megzavarodik a természet, a sok állat, a növények. Tavasz van felhő. Így van rendjén, hogy a Nap süt többet. S ezért oly hálásak, mikor te felhő jössz seregeddel, és árnyékot adsz, s olykor esőddel öntözöd a földeket. Ha nem süt a Nap, neked sem örülnek. Hidd el, ó kedves felhő
-Hmm, okosan beszélsz szép leány. Okosan, és igazat beszélsz. Önzőségem elvakított, nem láttam, hogy a gonosz manók, mit tervelnek. A Napot elereszteni nem tudom. A szél tarja fogva őket. Úgy fújja össze a sok felhőt, hogy ne tudjanak szabadulni.
- Rendben, beszélek én a széllel is. - mondta a narancsszín lány és picit odébb libbent.
- Kedves szél, jól hallasz tudom, hisz körbe veszel, te tartasz a magasban. Ugye hallasz te szeles vezér?
- Hallak téged, és azt is hallottam, mit mondtál a felhőnek. Csak azért nem pottyantalak le, mert ha nem fújnék tovább, kiszabadulnának foglyaim. És olyan ritkán fütyörészhetnék.
- Ha hallottad, mit mondtam, nem értelek. Tudod az évszakok rendjét is hisz te tekered meg az idő kerekét is. Még sem érted, miért fontos, hogy elengedd a Napot? Ha nem süt soha többé, az embereknek nem fog jól esni, ha elsüvítesz mellettük, ha csak házaikat téped, nem szeretnek többé... Pedig, hogy szerettek, mikor lengetted zászlaikat a verőfényes napsütésben. Gyerekek milyen boldogan játszottak a réten sárkányaikkal. Szerelmesek hallgatták a tó parton nádszálon játszott szerenádodat... Szerettek téged, de most csak gyűlölnek, csak mérgesek rád... Ha nem ereszted a Napot, én már élni sem akarok, inkább lezuhanok. - mondta a lány, ernyőjét összecsukta és zuhanni kezdett lefele.
Csukott szemén keresztül is érezte a fényt mi átütött szemhéján, bőrén érezte újra a nap melegét. Kinyitotta gyönyörű kék szemét, s mint az ég oly kék volt, tán szeme tükröződött a kifeszített égbolton. S ekkor egy langyos szellő elkapta, esernyőjét kinyitotta s a meleg levegő felfele vitte őt újra. Boldog volt, s visszatért anyjához a Naphoz, még mielőtt apja a Hold felkelt volna.